Külhon

Szabadkán tartott nagygyűlést a VMSZ, beszédet mondott Zsigmond Barna Pál

VMSZ

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 2026. március 17-én tartotta meg regionális lakossági fórumát Szabadkán, a sportcsarnokban. A „Biztos pont. Biztos választás. Biztos jövő!” mottóval megrendezett eseményen a vajdasági magyar közélet meghatározó szereplői mellett beszédet mondott Zsigmond Barna Pál miniszterhelyettes, a Fidesz külhoni igazgatója is.

A rendezvényen több ezer résztvevő gyűlt össze, hogy kifejezze a közösség egységét és elköteleződését. Zsigmond Barna Pál beszédében külön is hangsúlyozta az összefogás erejét:

„Jó látni ezt az erőt, ezt az összefogást. Talán soha nem voltunk még ennyien, és talán még soha nem voltunk ilyen erősek.”

A politikus felidézte a közelmúlt eseményeit is, utalva a budapesti Békemenetre, amely szerinte az egység és a kiállás szimbóluma volt. Mint fogalmazott: „együtt mutattuk meg, hogy egységesek vagyunk, összetartozunk, kiállunk a béke mellett, és felelősséget vállalunk egymásért”.

Beszédében külön köszönetet mondott a vajdasági magyaroknak a támogatásért, valamint a VMSZ vezetésének munkájáért. „Köszönöm Önöknek, hogy mindig számíthatunk egymásra” – mondta, majd hozzátette, hogy a nemzeti kormány továbbra is partnerként tekint a külhoni magyar közösségekre.

A történelmi párhuzamok sem maradtak el: Zsigmond Barna Pál az 1848-as forradalom évfordulójára utalva arról beszélt, hogy ma is hasonló kihívásokkal kell szembenézni. „Ma is világhatalmak és birodalmi központok szorításában kell megvédenünk a jövőnket” – hangsúlyozta.

A jelen legfontosabb kérdésének azt nevezte, hogy Magyarország képes marad-e kimaradni a háborúból. „Hazánknak ma olyan szuverenista kormánya van, amely következetesen kiáll a béke mellett” – fogalmazott, majd kiemelte a családtámogatási intézkedéseket, a munkaalapú társadalom kiépítését és a nyugdíjak megőrzését.

A beszéd egyik központi eleme a nemzetpolitika eredményeinek összegzése volt. A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy 2010 óta jelentős előrelépések történtek a külhoni magyarság támogatásában. Kiemelte a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, amelynek keretében több mint 16 ezer pályázó részesült támogatásban, és mintegy 15 ezer munkahely jött létre vagy maradt fenn.

„Az elmúlt tíz év során a fejlesztések összértéke elérte a félmilliárd eurót” – mondta.

A konkrét eredmények között említette az új otthonok építését, vállalkozások és mezőgazdasági beruházások támogatását, valamint az oktatási és kulturális intézmények fejlesztését. Külön kitért a kétnyelvű útirányjelző táblák kihelyezésére is, amely szerinte fontos lépés a magyar nyelv láthatóságának erősítésében.

A beszédben hangsúlyos szerepet kapott a nemzeti összetartozás gondolata is. „Mi először magyarok vagyunk, aztán közép-európaiak és európaiak” – fogalmazott, szembeállítva ezt a globalista szemlélettel.
Zsigmond Barna Pál kritikát is megfogalmazott az ellenzéki pártokkal szemben, kijelentve: „Számukra nem fontosak a határon túli magyarok.” Hozzátette, hogy a nemzetpolitikai eredmények megőrzése érdekében folytatni kell a megkezdett munkát.

A rendezvényen szó esett a magyar–szerb kapcsolatok erősödéséről is. A politikus kiemelte, hogy az együttműködés az elmúlt években jelentősen fejlődött, és mindkét ország számára előnyös. Példaként említette a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztését, amely új lehetőségeket teremt a gazdasági együttműködésben.

A beszéd végén Zsigmond Barna Pál a közelgő választások fontosságára hívta fel a figyelmet. „Sorsdöntő választás következik, összefogásra és egységre van szükség” – mondta, majd arra buzdította a résztvevőket, hogy minél többen éljenek szavazati jogukkal.
Zárásként hangsúlyozta: „Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló”, majd a közönség tapsa mellett így fogalmazott: „Hajrá VMSZ, hajrá Fidesz, hajrá magyarok!”